XVI. Méta Fesztivál
2012. május 26. és 28. között immáron 16. alkalommal rendezik meg Balatonbogláron a nívós néptánc-koreográfia versenyt, a Méta Fesztivált. A szervező "Helyiérték" Egyesület és az ötven főt számláló önkéntes csapat pörgős folklór műsorral, népi játékokkal három vidám balatoni napra invitálja a családokat.
A Kéknyelű szőlő Badacsony legősibb és egyben legnemesebb fajtája. A szőlőgazdák és a borbarátok annyira büszkék a szőlőre, hogy minden évben megünneplik virágzását.
Finom falatokkal várják az éhes látogatókat a háromnapos rendezvényen!
Versenyek, játékok, színpadi produkciók Platán Strandon.
Badacsonyi Szüret
A rendezvény fő műsorszáma a szüreti felvonulás vasárnap, amelyen a hagyományos ökrösfogat mellett felvonulnak a környékbeli települések képviselői lovas kocsikkal, táncegyüttesek, borrendek.
Badacsonyi Borhetek
A rendezvény ideje alatt kézműves és kirakodó vásár, egyéb szórakozási lehetőségek! A felnőtteknek badacsonyi borok bemutatója, a gyermekeknek játszóházak, ügyességi játékok és gyermekprogramok! Árusok! Kocsikázás! Vetélkedők!
Nem múlhat el tél egy igazi, hamisítatlan disznótor nélkül, ahol a hagyományok ápolásával, s természetesen finom falatokkal elevenítik fel a régi falusi disznóvágásokat.
Babel Sound - Világzenei Fesztivál
Idén nyáron Balatonlellére várja a világzene rajongóit a hazai fesztiválpaletta talán legegyedibb színfoltja, a Babel Sound.
Hagyományok, népszokások kelnek ismételten új életre a Badacsony Régió pünkösdi rendezvénysorozatában.
Balatongyöröki Jazz Fiesta
Balatongyörökön a Jazz Fiesta még színesebb programokkal, koncertekkel vár minden zenekedvelőt az ingyenes rendezvényekre.
A rétes nyújtása, készítése közben vidám lakodalmas mulatós dallamok, néptáncbemutatók és hagyományőrző bolondságok várják a résztvevőket.
26. Nemzetközi Off Road Fesztivál
A Somogybabodi Nemzetközi Off Road Fesztivál Európa legnagyobb terepjáró-autós találkozója. Nyolc országból több mint 1000 4x4-es jármű ad egymásnak randevút a Balaton mellett a három nap alatt több mint 50 000 érdeklődő látogat el ide.
Szentgyörgy-hegy - Tapolca
A híres, 415 méter magas Szentgyörgy-hegy oldalán hatalmas bazaltoszlopok sorakoznak. A Tapolcai...
Xantus János kilátó - Balatonboglár
Xantus János tervezte, acélszerkezetű gömböt eredetileg az 1967-es Budapesti Nemzetközi Vásá...
Az 1932-ben elkészült modern stílusú épület tervezője Kotsis Iván műegyetemi tanár. Az egy...
Tavasbarlang - Tapolca
A mintegy négy kilométerre tehető, a víz által kialakított járatrendszerből ma két és fél...
Első Magyar Látványtár - Tapolca
A Látványtár nem egy szokásos kiállítóhely vagy múzeum, hanem kísérlet a tárgyi látásku...
Malom - Tapolca
Az itt található vízfolyást talán már a rómaiak tóvá duzzasztották, hogy vele malmokat haj...
A Tapolca patakot az 1930-as években a felső szakaszon duzzasztással kiszélesítették, így jö...
Szentháromság-szobor - Tapolca
A Fő tér és a Batsányi utca sarkán lévő Pannónia Szálló előtt áll az 1757-ben, barokk st...
Városi Múzeum - Tapolca
A múzeumban helytörténeti kiállítást, iskolamúzeumot rendeztek be, valamint itt láthatók a ...
Tapolcai Pantheon - Tapolca
A Malomtó körül több emlékmű és szobor is látható, mint például a tapolcai híres szülö...
A templommal szemközti iskola helyén állt az egykori vár, melynek falai ma megmagasítva láthat...
Y alakú házak - Tapolca
Az egykori polgárváros modern részét elsősorban a - sokat dicsért és kritizált - Y alakú h...
Katonai emlékpark - Tapolca
A temető előtti tér közepén lépcsőzetes emelvényen örökmécses áll. Ez alatt vannak elhel...
Nepomuki Szent János szobor - Tapolca
A homokkőből készült szobrot 1806-ban állíttatta egy Tóth nevű tapolcai család, alkotója i...
Tornászó fiú szobra - Tapolca
Miniszteri rendelet szerint az iskolaépítési költségek nagysága szerint egy bizonyos százalé...
Trianoni emlékmű - Tapolca
Az emlékmű egy Székelykapu mögött áll. A kapu igen nagy méretű, faragott, kivágott csillag ...
Batsányi János szobra - Tapolca
Batsányi János szobrát Segesdy György szobrászművész készítette.
A mészkő talp...
Marton Galéria - Tapolca
A kortárs képzőművészet egyik legjelentősebb mestere a Tapolcán élő Marton László szobrá...
Szentgyörgy-hegyi bazaltorgonák tanösvény - Tapolca
A másfél óra alatt bejárható Bazaltorgonák tanösvény a Szent György-hegy legforgalmasabb, t...
A Fő tér és a Batsányi utca sarkán lévő Pannónia Szálló előtt áll az 1757-ben, barokk st...
Batsányi János költő szülőháza
- Tapolca
A mostani ház helyén állt Batsányi János költő szülőháza. Az emléktáblát 1931-ben áll...
A szőlőtermelés régóta a vidéken élő emberek fő megélhetési forrása.
Tapolca...
Római katolikus templom (Nagyboldogasszony) - Tapolca
A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt román stílusú templomot a karthauzi szerzetesek kibőv...
Diszel templomát már az 1333/34-es pápai tizedjegyzékben is említik. A késő barokk stílusú,...
A barokk stílusú híd feltehetően a XVII-XVIII. századból való, bár a helyiek és mások vél...
Protestáns templom - Tapolca
A protestáns felekezetek közös templomát 1937-ben építették.
2002-ben a tornyát, majd ...
Bányászok-térplasztika - Tapolca
A Bauxitbánya Kft. székháza előtt áll Marton László Bányászok című térplasztikája.
Baumberg Gabriella szobra - Tapolca
A Nagytó (Malomtó) mellett találjuk Baumberg Gabriella szobrát, Kocsis András alkotását.
Kiskirálylány szobra - Tapolca
Marton László Kossuth-díjas szobrászművész másfél száz köztéri alkotása található orsz...
Hunyady-kastély
- Kéthely
Az 1760-as években épült barokk kastélyt 1912 és 1920 között neobarokk stílusban átépítet...
A Balaton-felvidék kisebb-nagyobb lankái között található Nagyvázsony községe, melynek egyi...
Vázsony egyetlen barokk világi emléke a község északi részén fekvő Zichy kastély. Zichy K...
Badacsony, Geológiai és botanikai tanösvény - Badacsony
Kétnyelvű ismertetőtáblákkal ellátott tanösvény a vulkáni hegyek geológiai, botanikai, zoo...
Csodabogyós-barlang - Balatonederics
Balatonederics közelében, a Keszthelyi-hegység keleti peremén nyílik a fokozottan védett Csoda...
A badacsonyörsi településrészen látogatható a Folly Arborétum, amely 3.6 hektáron mutatja be...
Szentbékkálla Kőtenger
- Szentbékkálla
Szentbékkálla legnagyobb nevezetessége a Kál-medence közös kincse, a Kőtenger, mely talán it...
Balatoni Múzeum
- Balatonederics
A megye legrégebbi - 1898-ban alapított - múzeuma mutatja be a tó környékén a legteljesebben ...
Salföld
- Salföld
Salföld a Káli-medence Balaton felől nyíló kapujában helyezkedik el. A Nemzeti Park a falu hat...
Afrika Múzeum
- Balatonederics
Az Afrikai Múzeum alapítója, Dr.h.c.Dr. Nagy Endre 1913. november 12-én született Ószőnyben. ...
A község fő látványossága a főút mellett található műemlék temető, amelyben 63 szív al...
Vizimalom
- Örvényes
A község országos hírű látnivalója a ma is működő vízimalom, amelyhez hasonló csak kett...
A sok-sok szőlőhegyi hajlék között a legszebb Szegedy Róza messzire fehérlő présháza.Falai...
Egry József Emlékmúzeum - Badacsonytomaj
A balatoni fények és színek nagymesterének egykori műteremházában a festőművész képei és...
Tájház - Badacsonytomaj
A Tájház helytörténeti és néprajzi gyűjteményében gazdálkodási és háztartási eszközö...
Rózsa-kő a hegyoldalról lehasadt bazaltkő valószínűleg Kisfaludy Rózájáról kapta a nevét...
Hertelendy-emlékmű - Badacsonytomaj
Hertelendy Károly a 19. század közepén Zala vármegye alispánjaként felkarolta és támogatta ...
Kőkapu - Badacsonytomaj
A hegyről lefelé elérhetjük a Kőkaput, Badacsony fontos természeti nevezetességét. Az oszlop...
Rodostó-ház - Badacsonytomaj
Turistaút vezet a Kisfaludy-kilátóig és a Rodostó-házig, amelyet Rákóczi Ferenc és bujdosó...
Kamon-kő tanösvény - Szigliget
Végigsétálva a szigligeti templomtól induló, majd ugyanoda visszaérkező, kék T jelű Kamon-k...
Szigliget észak-nyugati oldalától a 71-es főút mellett futó önálló kerékpárúton haladunk...
A fonyódi vár építését az 1544 utáni új helyzetben kezdhették meg, s végleges formáját a...
A település egyetlen megmaradt népi építészeti emléke abból az időből származik, amikor a...
Sipos-hegy - Fonyód
A Balaton partján egyedül erről a helyről látható tiszta, páramentes időben teljes hosszába...
Minden ember a maga módján, a lelke mélyén emléket állít igaz szerelmének, de mindig voltak ...
Az Ezerarcú Balaton című kiállítás a Balatonnak és közvetlen környékének kialakulását, ...
Fonyód egyik jelentős nevezetessége a Piac. A déli Balaton-part egyik legnagyobb vásárát tudh...
Városi szabad strand - Fonyód
A Vitorlás utcában 3.500 m2 zöldfelülettel rendelkező szabad strand, játszótérrel, büfékke...
Sándortelepi szabad strand - Fonyód
A Vigadó téren 8.900 m2 zöldfelület, szabad strand, büfével, értékmegőrzővel, kölcsönző...
Bélatelepi szabad strand - Fonyód
Fonyód legpatinásabb fürdőhelye. A Bélatelep városrészében a Vitorlás utcában, 9.170 m...
Fonyódliget városrészben a Fürdő utcában 2.650 m2 zöldfelületű szabad strand, játszótérr...
Árpád parti szabad strand - Fonyód
Fonyódliget városrészben az Árpád part utcában 8.960 m2 zöldfelületű szabad strand, játsz...
Huszka utcai szabad strand - Fonyód
Fonyód Alsóbélatelep városrészén, a Huszka Jenő utcában 1.400 m2 zöldfelülettel rendelkez...
Báthori utcai szabad strand - Fonyód
Fonyód Alsóbélatelep városrészén a Báthori utcában 6.400 m2 zöldfelülettel rendelkező s...
Mátyás Király Gimnázium - Fonyód
A Mátyás Király Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola Makovecz Imre által tervezett fel...
A művelődési házon belül látogatható. A Mini Galéria a helyi, megyei alkotók bemutatkozás...
Eötvös Károly Városi Könyvtár - Fonyód
A Balaton déli partjának második legnagyobb közművelődési könyvtára, több mint 50 ezer kö...
A fonyódi séták kiindulópontja a város központjában található vasútállomás. Az épüle...
Emberpár - Fonyód
A Balaton felé haladva látható Lányi Antalnak, a Balaton első átrepülőjének tiszteletére ...
Balatoni szél szobor - Fonyód
A Szaplonczay sétány egyik látványossága Pál Mihály 1987-ben emelt Balatoni szél szobra. A s...
Valkó kilátó - Fonyód
A József utcai szerpentinen felfelé haladva találjuk a Valkó kilátót, ahonnan, mint egy terasz...
Római katolikus templom - Balatonszepezd
A Római Katolikus templom - a környék egyetlen fogadalmi temploma - a XIII. században épült ro...
Evangélikus templom - Református templom - Balatonszepezd
A falu központjában találjuk egymással szemben a református és az evangélikus templomot. Mind...
Víriusz nyaraló telep - Balatonszepezd
Keleti irányban található a Víriusz nyaraló telep, melyet a századfordulón Víriusz Vince hoz...
A község nyugati részén - Szepezdfürdőn áll dr.Sebestyén Gyula néprajztudós angol stílus...
Pogánykő - Balatonszepezd
Dr. Sebestyén Gyula néprajztudós 1919-től 1946-ban bekövetkezett haláláig Balatonszepezden é...
Hősök kútja - Balatonszepezd
A Hősök kútja az I. világháborús hősi emlékmű a Balatonpart - Park területén található....
Vírius Vince emlékoszlopa - Balatonszepezd
Keleti irányban található a Víriusz nyaraló telep, melyet a századfordulón Víriusz Vince hoz...
A 70-es út mentén a Gárdonyi utca elágazásánál látható a volt Hunyady kastély, melyben jel...
Római Katolikus Templom - Balatonszemes
Az "első szemesi templom" 1100 és 1200 között épült. Kicsi kápolnaszerű templom lehetett ez....
A szemesi főtér közvetlen közelében egy magasra emelt csodálatos postakocsi vonja magára a fi...
Bagolyvár - Balatonszemes
Szemes egyik legromantikusabb épülete a Bagolyvár. Sajnos csak kívülről gyönyörködhetünk b...
A szemesi temetőben hatalmas földhalmot láthatunk, melyet a néphagyomány szerint a törökök h...
A Polgármesteri Hivatal főúti szárnyában helyezték el a Latinovits Zoltán Emlékmúzeumot. Az...
Érdemes végisétálni a szőlőhegyen. Zamatos borok, nádfedeles pincék találhatóak itt gyöny...
Latinovits Zoltán síremléke - Balatonszemes
A szemesi temetőben lelt végső nyugalomra a tragikus sorsú színész, Latinovits Zoltán. Barát...
Balatonszemesen, a Zrínyi utca 17. számú házhoz is érdemes ellátogatnia a településre érke...
Berzsenyi utcai szabadstrand és gyermekbarát élményfürdő - Balatonszemes
A településhez mintegy 5,5 kilométer hosszúságú szabad strand tartozik. A vasút állomás kö...
A Római Katolikus Műemlék Templom a nyári estéken orgonakoncertek helyszíne; érdemes megnézn...
Latinovits Zoltán szobra - Balatonszemes
Balatonszemesen, a Bagolyvár utcában található Melocco Miklós szobrászművész Latinovits Zolt...
Regős szobor - Dörgicse
A Regős szobor Nagy István szobrászművész alkotása. Egy törökülésbe helyezkedő férfi-ala...
Templom tér - Dörgicse
1992-ben avatták fel az Emlékparkot a községben az I. világháború (1914-1918) és a II. vilá...
Alsódörgicsei evangélikus templom - Dörgicse
Az alsódörgicsei evangélikus templom 1794-ben épült, késő barokk stílusban. Atemploban emlé...
Alsódörgicsei római katolikus templom - Dörgicse
1820 körül késői barokk stílusban épült templom. A torony alatt orgonakarzat XIX. század vé...
Felsődörgicsei evangélikus templom - Dörgicse
Épült a XVIII. század végén. Kelet-nyugati tájolású. Egyszerű teremtemplom, oszlopokon ép...
Kisdörgicse evangélikus templom - Dörgicse
A XVII. század végén épült. É-D-i tájolású teremtemplom. A déli torony alatt nyitott, ül...
Piarista rend birtokának magtára, Granárius - Dörgicse
Alsódörgicsén az egykori tisszttartói lak mellett található a Piarista rend birtokának egykor...
Egykori tiszttartói lak - Dörgicse
Alsódörgicsén a Granárius Vendéglő, azaz a Piarista rend birtokának néhai magtára mellett t...
Felsődörgicsei magtár - Pántlika Pincészet - Dörgicse
Felsődörgicsén, a műemlék evangélikus templom mellett közvetlenül található a néhai magt...
A Kisdörgicsére vezető, ma már kikerült útrészen található. A helyi hagyomány római erede...
Árpádkori, román stílusú falusi kőtemplom. A XIII. század elejéről származik, Szent Mikló...
Felsődörgicse műemlék romtemploma - Dörgicse
Romjaiban is egyike a Balaton-környék legfontosabb középkori emlékeinek Felsődörgicse műeml...
Alsódörgicse műemlék romtemploma - Dörgicse
Boldogasszony tiszteletére szentelve. A XIII. században a fehérvári őrkanonokság kegyúri temp...
Balázshegyi Szent Balázs templomrom - Dörgicse
Bár ez a templomrom Szentantalfához tartozik kissé hosszabb, de annál szebb túraútvonalon Dör...
Ól Galéria - Dörgicse
Egy 1868-ban épült, baromfi és disznóólból alakult kiállítóteremmé, ahol "profi" és "amat...
Evangélikus templom - Balatonboglár
A balatonboglári evangélikus felekezet 1896-tól 1962-ig a Vörös kápolnát használta, majd a r...
Fazekasház - Balatonboglár
Az egykori uradalmi majorban alakult meg a Légli Kerámia Manufaktúra, ahol kézzel készült és ...
Az 1910-es években építtette a Fischl kereskedő család a kétszintes épületet, ami jelenleg a...
Harangláb - Balatonboglár
Szőlőskislak az 1999-es templomavatást megelőzően, csak ezzel a kis haranglábbal szólhatott a...
Magyarok Nagyasszonya római katolikus templom - Balatonboglár
Szőlőskislak római katolikus templomát, a Magyarok Nagyasszonya római katolikus templomot köza...
Kék kápolna - Balatonboglár
A neogót stílusú kápolna 1856-ban épült, eredetileg a Körmendy család síremlékeként, de k...
Pincetárlat - Balatonboglár
Az Acsádi kastély pincéjében működik immár másfél évtizede a Pincetárlat.
A boglári k...
Vörös kápolna - Balatonboglár
, eredetileg a Gyulay család, majd a Gaál család tulajdonában,A kápolna 1896-ban épült, neog...
Az 1900-as évek elején Ágoston József által építtetett kastély később a Madách család, m...
A település első templomának romjai a régi temetőben kerültek elő. Az ősi templom a XIII. s...
A Várdomb kb. 1 millió éves, vulkanikus eredetű lekoptatott bazalttufa. Területe 7,5 ha. Magass...
A Szőlősgyörök felé vezető út mentén láthatjuk a Jankovich kastélyt, mely 1820-ban épült...
Strandok - Balatonboglár
A Platán strandtól Fonyód felé haladva elérjük a mólót, majd több kisebb szabadstrand melle...
Szépkilátó - Balatongyörök
A Szépkilátó a község keleti szélén a Szigligeti-öbölre nézve, hívja fel az utazó, a tur...
Szentháromság római katolikus kápolna - Balatongyörök
Szentháromság római katolikus kápolna Becehegyen áll. Jelenleg az oltár restaurálása folyik ...
Római-forrás - Balatongyörök
Római-forrás a Szépkilátó aljában található. Az 1940-es évek során feltárt kis római fü...
Balaton-felvidéki Nemzeti Park tanösvénye - Balatongyörök
Balaton-felvidéki Nemzeti Park a Balatongyörök és Balatonederics között több rövidebb és ho...
Festetics (II.) Tasziló-Kastély - Balatongyörök
A Festetics (II.) Tasziló-Kastély Balatongyörök-ön a Balaton északi partján, a tóhoz közel ...
Büdöskúti Arborétum - Balatongyörök
Balatongyörökről a Mogyorós utcán át, 5 kilométeres dombos, erdei úti sétával érjük el a...
Trianon-emlékmű - Balatongyörök
Az egykori "zsiba-gyöp"-ön (libalegelő) jelenleg rendezvénytérként használt fás, ligetes par...
Szobakű barlang - Balatongyörök
A falu központjától közel 5000 méterre találjuk a Szobakű barlangot. A község főutcájána...
Bélap völgy - Balatongyörök
Utunk a Balatongyörök-szobakő barlang-büdöskútpusztai sárga jelzésű útból, a Bélap-völg...
Balatongyöröki kerékpárút - Balatongyörök
A Nyugat-Balaton legszebb panorámájában gyönyörködhetünk a balatongyöröki Szépkilátóhoz ...
A Bercsényi utcában áll a 170 éve épített Schumacher-ház, a "szabadtéri néprajzi múzeum" m...
Balatonfenyves nevezetessége a keskeny nyomtávú kisvasút, mely a Nagyberek belsejébe viszi a ...
A településen található az egyetlen fedett lovarda a Balaton mellett. Itt nemzetközi lovas ve...
Fél évezrednél idősebb a község közepén álló Kinizsi-vár is, amely a szokásoktól eltér...
Kinizsi Pál alapította a falu szélén, a Szent Mihály-dombon álló pálos kolostort is, amely m...
településen egykoron postaállomás működött, postaúti lóváltó állomással. Ennek állít ...
1796-ban épült a zsindelyes, kistornyú templom, ami 1863-ban leégett, de a hívők még abban az...
Nagyvázsony belterületén, közvetlenül a Veszprémet Tapolcával összekötő műút mentén tal...
Veszprém felől érkezve, még Nagyvázsony előtt Ajka irányában jobbra, majd vagy az első, vag...
Nagyvázsonyt és Nemesleányfalut Vigántpetend felé elhagyva, kb. 200 méter után jobbra a mező...
Szent István templom - Nagyvázsony
A falu nevezetes műemléke a vidék egyetlen, csaknem teljesen épen a maradt gótikus temploma, a...
Szent Ilona római katolikus templom - Nagyvázsony
Nagyvázsonyban található a Szent Ilona római katolikus templom is. 1777-ben építették, barokk...
Református templom - Nagyvázsony
1786-ban épült, 1800-ban toronnyal bővítik, amit aztán 1829-ben az állaga miatt le is bontanak...
Nagyvázsony mellett találhatóak a Tálodi kolostor és templom romjai. "A XIII. század végén a...
Szigligeti vár - Szigliget
A Balaton-felvidéken, Szigliget falu mellett, a Balaton egykori szigetét képező vulkanikus hegy ...
Óvár - Szigliget
Nem sokan tudják, hogy a hegyesnek látszó Királyné szoknyáján egy vár alapfalai rejtőznek a...
A XV. századi alapokra épített kastély legkorábbi formájában, késő barokk stílusban 1780 t...
Esterházy Kastély parkja – Szigligeti Arborétum - Szigliget
A kastélyparkot, akárcsak az épületet, számos irodalmi, képzőművészeti alkotás megörökí...
Avasi templom - Szigliget
Szigliget talán legrégebbi épülete ez a templom azok közül, amelyek még ma is állnak. A róm...
Római Katolikus templom - Szigliget
A plébánia történetének könyvében az első bejegyzés 1722-ből származik, amikor valószín...
Szentháromság kápolna - Szigliget
Talán Szigliget leggyönyörűbb helyén található a helyiek által csak Kiskápolnának nevezett...
oldalunkat folyamatosan fejlesztjük. Ezen az oldalon rövidesen megtalálhatja látnivalóit, nevezetességeit, illetve programajánlatokat . Addig tekintse meg környéki programokat és a szint...
Családi nyaralás - 5 éj - PONTBEVÁLTÁSSAL
3 712 Ft / fő / éj
Családi üdülés (6-7 éj) - júniusban 20 % kedvezménnyel! - PONTBEVÁLTÁSSAL
10 485 Ft / fő / éj
Ceramicafe műhelyben egész nyáron kreatív foglalkozásokkal és szórakoztató programokkal várják a gyerekeket.